Nekünk, a 70-es évek gyerekeinek, az április 4. egyenlő volt a végeláthatatlan énekkari próbák sorozatával. Már februárban elkezdtük gyakorolni a műsort. S bár egyikünk sem rajongott az állami ünnepekért, mindenki tudta, hogy a kiemelt szereplők és az énekkari tagok március közepétől a legváratlanabb és legcsábítóbb időpontokban sürgős próbára kényszerülnek. Így a legelvetemültebbek is igyekeztek egy rikkancs-szerepet, vagy egy hősi orosz felszabadítót megformáló szerepet megszerezni. A tehetségesebbje egész verseket mondhatott el a félig alvó közönség számára.
Áprilisnégyrőőőlszojjona'zééének...
Az énekkarosok, pedig megesett, hogy 2-3 órára is kikérettek. Ilyenkor hirtelen mindenki megérezte magában a rejtett zenei képességeket. A basszust éneklő fiatalurak száma drámaian megnőtt. Soha nem látott hangzatok ütötték fel fejüket az énekórán. Szerencsére a mi tanáraink partnerek voltak ezekben az esetekben, s arra a néhány hétre mindig kiderült, hogy az osztály minden tagja félreértett zseni, aki az ünnepen kitűnt érdemeinek köszönhetően idén még biztosan átmegy oroszból és énekből is minimum kettes lesz…
